Borbély Teréz

Borbély Teréz 1913-ben született, Csurgón élt. Együd gyermekeire vigyázott eleinte. A neves folklorista saját bevallása szerint akkor kezdett mélyebben érdeklődni a folklór iránt, amikor felfigyelt arra, hogy “Terus” nem gyermekdalokat, hanem betyárballadákat, páva dallamokat énekel a gyerekeknek. A dajkából adatközlővé vált asszony  egyik levelében így ír Együdnek: „…van sok babonaszöveg, csak jöjjön érte”. Az archívumban több kézírásos füzete, számos vele készült hangfelvétel lejegyzése szerepel. Meséket, népdalokat, hiedelmeket, vallásos folklórszövegeket gyűjtött tőle Együd és Olsvai Imre is.

Borbély Teréz és Háras Vendelné népdalt énekelnek Csurgón (Fotó: Kaposvári Fényképész KTSZ)
Részlet Együd Árpád 1978-ban keltezett, Kiss Józsefnének írt leveléből:

Kedveseim! Örömmel olvastam leveletek azon részét, melyben Teránk népdalai iránt érdeklődtök. (…) A helyzet a következő: Terától rengeteg felvételem van magamnak is, amely mind a Megyei Hangtárban van (nagyobb részt), néhány pedig saját kézírásával szintén itt van; egy másik nagy adag ének Olsvai Imre barátomnál van (jobb minőségi felvétellel, mint az enyéim): MTA Népzene Kutató Csoport (…). Mind tőle, mind tőlem kaptok zenei anyagot, de azt kérem, hogy a kórus, vagy bárki, küldjön akár kazettás szalagot, akár orsós szalagot, amire átjátszhassam az eredeti felvételeket. Terától és Lajostól mi Imrével 800 dalt, balladát, mesét, imát stb. gyűjtöttünk, tehát van mit továbbadni a kórus számára. Nagyon helyeslem, hogy a két Borbély testvér dalait műsorra tűzi a kórus (…)
Borbély Teréz alsoki viseletben az 1930-as években (Fotó: Kaposvári Fényképész KTSZ)

„Bakter Nota egy eszembe jutot majd lehet hogy még jut eszembe tőb is.

Esik a hó, fúj a szél, fúj a szél
Ballag a bakter a vasút közepén.
Kettőt-hármat füttyent a gőzös masina
Siess bakter, a sorompó nincs nyitva.

Szép dalok nagyon, Böhönyén tanúltam egy időseb lejántol amikor én még 12 éves voltam most pedig 62 vagyok, Deves (?) Juliskától.”



Részlet Borbély Teréz, "Terus" 1973.12.16-án keltezett, Együdnek írt leveléből