„egy egyszerű asszony”

Tölösi Györgyné kaposvári lakos feltehetőleg 1983-ban keltezett, Együdnek címzett levele betű szerinti átírásban, melyben adatközlőnek ajánlkozik. 

Arról nincs további információ, hogy felkereste-e Együd, az eddig feldolgozott hagyatékban nem szerepel tőle származó gyűjtés. 

Kedves igazgató úr!

Elnézését kérem hogy így ismeretlenül merem háborgatni. Én egy egyszerű 8 általános iskolát végeztem, és mivel már nem vagyok az ifjusághoz tartozó egyén, azért megprobálom a régi vágyamat tudatni azzal aki arra illetékes. Vagyis érdeklődésem útján Önt ajánlották hogy keressem fel. Mivel nem tudtam találkozni igazgatóurral, így papírra rögzítettem kérésemet. Kérem szíves figyelmét irántam tanusitani. Kérem szépen én 3-éves korom óta ugy érzem zene iskola nélkül szépen tudok, és nagyon szeretek énekelni - vagyis dalolni. Eddig azért nem mertem jelentkezni mert szegény sorsbol való vagyok és mindég sokat dolgoztam és a jó akaratom és munkámat is mindig dalolva végeztem. Igy úgy éreztem nemis volt olyan nehéz. Ez évben igaz már nyugdijas leszek, de még mindig ahol vagyok nagyon szeretnek a hangomér bár hol vagyok.
És ezzel mégegyszer bocsánatot kérek hogy mertem levelemmel háborgatni. Üdvözlettel, egy egyszerű asszony.
Kérem szives figyelmét irántam Tölösi Györgyné!